Mindenkinek vannak pillanatai, amikor úgy ítéli meg, lehetne egy kicsivel vékonyabb, vagy éppen húsosabb, formásabb, karcsúbb, magasabb vagy pont, hogy alacsonyabb, mindig lehetne találni valami kifogásolni valót magunkon. A kérdés, hogy kell-e. Miért azt keressük magunkon, ami nincs, miért nem azt értékeljük, ami van. Az ideális alkat olyan viszonylagos. Kinek ideális? Nekünk? A párunknak? Vagy általában a férfiaknak? Sőt, inkább a nőknek? Kinek akarunk tetszeni, megfelelni?
Hozott anyagból dolgozzunk. Nem kell kölcsönkérni karcsú derekat, alakítgatni szélesebb vállakat, azt használjuk, ami van, de azt a legelőnyösebb formájában mutassuk, mint egy süteményt, amit el lehet készíteni gyorsan, szétrepedve, lefolyva, megbillenve, szóval csúnyán, bár attól még nagyon finoman, vagy gondosan előkészítve, aprólékosan, figyelve minden részletre, szemet gyönyörködtetően is sikerülhet.
Sose gondolkodj gyökeres változásokban. Csak apró finomításokban, amit a legkönnyebben véghez tudsz vinni. Hidd el magadról, hogy úgy vagy jó, ahogy vagy, de azt a legelőnyösebb formájában mutasd!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: