Mi a boldogság? Létezik-e egyáltalán? Mit jelent a szeretet? Mi az élet értelme? Ilyen, és ehhez hasonló kérdések repkedtek tegnap körülöttem, majd lepték el a fejem, és ülték meg gondolataimat délután vagy négy percen keresztül. Az ötödik percben a fiam megkérdezte, hol van a mákdaráló.
Próbáltam újból visszatérni filozofikus énemhez, de már nem ment, ehhez is ihlet kell, mint a költészethez. Úgy látszik azonban, hogy ezeknek a kérdéseknek valami céljuk van velem, mert ma megint megszálltak, és nem is hagytak addig nyugodni, míg le nem ültem a laptopom mellé. Gondoltam, most egyenként megfejtem a világ nagy kérdéseit, elsőként talán a boldogságot, hiszen mindenki szeretne boldog lenni. Megpróbálom elképzelni, milyen, amikor boldog vagyok. Vagy milyen az, amikor mások boldogok? Mitől lesznek azok? Mi kell ahhoz, hogy az ember elérje a boldogságszintet? Biológiai szempontból? Vagy akár a pszichológia szemszögéből is nézhetnénk, de magyarázatot ad a boldogságra, és annak elérésére a vallás is, sőt a filozófusoknak is vannak elképzelései erről a témáról. Nos, elég nagy fába vágtam a fejszémet. Hirtelen elkezdtek megint cikázni fejemben a gondolatok, mint mikor egyszer ájulásból próbáltam magamhoz térni, pereg a film, látszólag egymáshoz nem illő képkockákkal, olyan gyorsan, hogy képtelenség kivenni mi van rajtuk, aztán fokozatosan lelassul, és végül egy kockánál megáll, de nem látom, mi van rajta, mert mire a színek forgataga képet alkothatna, addigra átugrik egy másikra, ami megint csak egy nagy összevisszaság. Óriási erőfeszítésbe kerül, hogy próbáljam kivenni, mi van a képen, de nem megy, tudom, hogy valami jó történik rajta, valami kellemes, örömteli, de nem látom, csak érzem. Talán a ballagásom lehetett, azt nagyon imádtam. Végre felnőttem, eljött a nap, amit három éves korom óta vártam, de lehet, hogy a diplomaosztóm volt, micsoda boldogság, végre nem kell Karácsonykor gyomorgörccsel állni a fa alatt, és újév második napján filozófiavizsgára vonszolnom magam 39 fokos lázzal. De az is lehet, hogy az esküvőm napja volt, persze, hiszen akkor kezdtem új életet. Hófehér, hosszú ruhámban csinos, vékony, magas voltam, na jó, magas akkor sem voltam, de gyönyörű, legalábbis a páromnak. Meg amikor megszülettek a gyerekek! Igen, hisz azok voltak életem legboldogabb napjai. Istenem, milyen helyesek voltak. Amilyen váratlanul kezdődött a film, olyan váratlanul vége a vetítésnek a fejemben.
Csak ülök, ülök, és nem jut eszembe semmi. Aztán csupa rossz dolog fúrja be magát a képzeletembe a világból, a politikából, a gazdaságból, az ismerőseinkről. Eszembe jut egy sor rossz hír a közelmúltból. Megborzongok. Mostanában nem szoktam boldog lenni? Talán feszült idegállapotban, felborzolt kedéllyel az ember nem tud boldog lenni. Lehet, hogy a boldogsághoz megfelelő érzelmi környezet kell, egy alap elégedettség? És meddig tart a boldogság, csak egy pillanat, vagy megtarthatom örökre? Amint ott töprengek teljes lehangoltságban, megint benyit a fiam: anya, nézd, kész a torta apa szülinapjára. De hisz ez gyönyörű! Máris felpattanok, és megyek, hogy megterítsem az ünnepi asztalt. Aztán sorban mindenki hazaér, és már ott ülünk a nagy ebédlőasztal körül mindannyian, a fantasztikus tortán a rengeteg gyertya, az apró lángok különleges fényében a mosoly felértékelődik az arcunkon. Hát nem ez a boldogság?
Kommentek