Nem könnyű, de senki sem mondta, hogy könnyű lesz. Persze, amikor nagy a szerelem, mindent olyan egyszerűnek, szépnek és könnyűnek találunk, és ha akkor valaki figyelmeztet, hogy ez nem lesz mindig így, ugye tudjuk, megrökönyödve, értetlenül nézünk rá, hogy miről beszél. És hát a kisbaba mosolya, cseperedése, a későbbi csetlése is minden fáradtságot elmulaszt, legalábbis egy ideig. Aztán az évek is sok mindenre képesek, összecsiszolhatnak, alakíthatnak, míg úgy passzolunk egymáshoz, mint ahogyan egy kényelmes cipő illeszkedik a lábunkra. Észre sem vesszük, hogy rajtunk van, ám ha levennénk egy rögös úton, bizony nem tudnánk járni nélküle. A megszokás kétélű, a rutin, az ismétlődés tökéletesít, ugyanaz az arc, ugyanaz a kéz, ugyanaz az ölelés biztonságot ad. A biztonság fontos, ám a megszokás egy idő után idegesítővé válik, fárasztó, és a fáradtságból kimerülés, az örömből bánat, a tervekből, szép jövőből komor, súlyos jelen lesz. Megszokjuk, hogy ott van, néha egy idő után már hiányzik is, ám jól tud esni, ha egy ideig nem látjuk. Olyankor nem bosszant a megrögzött szokásaival, nem szól bele semmibe, nem ad tanácsokat, hogy hogyan kell jól csinálni, mert azt csak ő tudja, vagyis szabadnak érezhetjük magunkat, azt tehetjük, amit akarunk, legalább egy rövid ideig.
Biztos, hogy csak olyankor tehetjük ezt, amikor a társunk nincs mellettünk? Vagy csak úgy gondoljuk? Talán, ha tudná, hogy mi mit szeretnénk, mit gondolunk, hogyan éreznénk jobban magunkat mellette, mi az, ami zavar, sőt néha már idegesít, akkor talán ő is máshogy viszonyulhatna. Minden, amit nem mondunk ki, amit lenyelünk, vagy meg sem fogalmazunk, de az érzés ott van bennünk, minden, ami nyomja a szívünket, marja a gyomrunkat, előbb-utóbb elmozdul valamilyen irányba: betegséget okoz, vagy eltávolít. Rosszabb esetben egyszerre mindkettőt. Egyiket sem kívánhatjuk sem magunknak, sem a társunknak. Mi a megoldás? Nagyon egyszerű. Beszélgetni! Beszélgetni, azaz kérdezni, meghallgatni, válaszolni, megérteni. Nem megmondani, vagy odamondani, és nem csak elmondani, hiszen a lényeg nem az, hogy tudjunk a másik nyavalyájáról, hanem, hogy az a nyavalya, az a mérgező góc megszűnjön, és ne engedjük neki megtámadni a testet vagy a lelket. Megszüntetni együtt tudjuk, sok odafigyeléssel, türelemmel, és egy kis változással, változtatással. Megéri.
Kommentek