Vannak nők, akik napi küzdelemben vannak a korukkal, az évekkel, a gyermekeik korával, azt szeretnék, ha miközben minden halad előre az időben, ők maradnának változatlanok. Amikor belegondolnak abba, hány évesek is valójában, valahol a huszonévektől kezdik számolni, és minden alkalommal elszörnyedve tapasztalják, hogy már elmúltak negyven, sőt az ötvenet is megközelítették, vagy el is hagyták. Egy-egy ilyen gondolatmenet végén, rádöbbennek, hogy már nem fiatalok, hogy lassan a gyerekeik is felnőttek, előbb-utóbb unokáik lesznek, és azt a nőt, akit belülről ugyan még mindig fiatalnak, csinosnak és szépnek gondolnak, a külvilág egy középkorú, érett, netán hamvadó szépségű, itt-ott ráncos, néhol petyhüdt, de “a korához képest még egész jó karban levő” nőnek tartja. Számukra azonban ez elfogadhatatlan, és felveszik a harcot, küzdenek az évekkel, az öregedéssel.
Hetente több órát töltenek az edzőteremben, vagy a futópályán, az uszodában, és otthoni is tornával kezdik a napot. Fodrászhoz, kozmetikushoz járnak, csak a divatos vagy fiatalos, de mindenképpen a legelőnyösebb ruhákat hajlandók felvenni, és büszkék karcsúságukra, fittségükre, fiatalságukra. Mindezek mellett gyermekeket nevelnek, sőt már felneveltek, s elmúltak harminc, negyven, sőt ötven is, ám továbbra is dacolnak a korral, a ráncokkal, az öregedéssel. Nem hajlandók tudomásul venni, hogy már újabb és még újabb generációk nőttek ki a földből, sőt a technika rémesen gyorsuló fejlődésével is képesek lépést tartani, de még ragaszkodnak a konzervatívnak számító, ismeret alapú elveikhez, melyekhez a divatja múlt könyvolvasáson keresztül vezet az út. És mindezek mellett, mivel önértékelésüknek mindenképpen szüksége van rá, dolgoznak, s próbálnak ott is helytállni és előrejutni, hiszen, ha más nem is, ők mindenképen tudják, minden erőfeszítésük ellenére, ahhoz már tényleg öregek, hogy a fiatalok ugráltassák őket.
Kommentek