Talán elaludtak, csönd van mindenesetre, végtelen csönd. Éva ül a szoba közepén, a szőnyeg azon csöpp területén, ahol nincsenek játékok. Fejét a két kezébe fogja, szemét lehunyja és relaxál. Próbál erőt gyűjteni a második félidőre, ami még nehezebb, mint az első, mert ilyenkor már ő is, a gyerekek is várják haza a férjét, aki csak nagyon későn érkezik. Általában 5-10 perc elég arra, hogy legyen ereje kinyitni a szemét, körülnézni a lakásban, és szembesülni azzal a mérhetetlen rendetlenséggel, piszokkal, ami az utóbbi néhány hét alatt halmozódott fel, a szennyes edényekkel, a mosásra váró ruhákkal, amire fogalma sincs mikor lesz ideje, vagy inkább lelkiereje, viszont arra kevés, hogy visszanyerje életkedvét. Érzi, hogy a gyomrában mind nagyobb a görcs, amikor arra gondol, nemsokára felébrednek. A bárszekrényre sandít. Julcsi legutóbb, amikor itt volt a lányokkal, és nem kellett hozzá két perc, hogy szétszedjék a lakást, és Éva idegei kusza gubancba kócolódjanak, felvetette, miért nem isznak valami nyugtatót. Mire gondolsz? Hát egy kis pálinkát vagy vodkát, vagy ami van. Konyak volt, az is tökéletesen megfelelt nekik. Kellemesen elzsibbadt, folyton nevetett, valahogy a zajszint is alacsonyabban maradt aznap délután, és határozottan jól érezte magát. A fülorvos ugyan felelőtlennek nevezte, amikor másnap megmutatta neki Veronkát, mert egy játékot gyömöszölt az orrába. Mit csináljon, tegnap még nem látta olyan komolynak. Azóta csak egyszer-kétszer fordult elő, hogy belekortyolt az italba, egyedül inni, mégiscsak olyan furcsa.
Közben, anélkül, hogy végiggondolta volna, felállt, és odament a bárszekrényhez, pedig már majdnem elhatározta, hogy nem kell, kibírja nélküle, de a keze addigra az üvegen volt. Na, jó, most még egyszer utoljára, mert most tényleg nagy szüksége van rá, különben biztosan nagyon nehéz lenne estig. Ahhoz képest, hogy sosem szerette a röviditalokat, legfeljebb valami kellemes kontyalávalót ivott társaságban, most kimondottan jól esett. Talán mert már tudta, milyen hatása lesz, és ez előre felkészítette, megnyugtatta, kellemesen eltompította, ráncait kissé kisimította, idegeit párhuzamosan rendezte, és kissé tompultan várhatta a pillanatot, amikor meghallja: Anyaaaaaa, anyaaa, hol vagy? Felkeltem!
A napokban Julcsi telefonált, hogy mostanában nem fog tudni jönni, elvették a jogosítványát, amikor egy barátnőjétől ment hazafelé, és nekiment egy autónak. Honnan került az oda, az előző pillanatban még nem volt sehol, egyszerre csak előtte állt, és persze puff, jól nekiment. Az volt a baj, hogy a gyerekek nem voltak bekötve, mert azt hitte, ilyen rövid útra minek. Nem ivott sokat, csak három pohárral, de sajna megszondáztatták. Gyertek inkább ti hozzánk!
Kommentek