Félhat. Épp, hogy beért a bölcsibe, mielőtt felöltözve, kabátban, csizmában, Zsófit kitették volna az előtérbe. Még találkozott Ági nénivel, és a szúrós pillantásával, ami azoknak jár, akik utolsónak érkeznek a gyerekükért. Ő már tényleg kabátban volt, még odaszólt, hogy jó lenne, ha hoznának be több váltóruhát, meg pelust, mert alváskor mindig adnak rá, aztán már el is viharzott, ők meg ott maradtak Zsófival, aki még mindig szorongatta alvós maciját, babucit, leült a kisszékre, cummogott és csak bambult maga elé.
– Zsófikám, gyerünk, mert rohannunk kell! Még beszaladunk könyvet venni Pityu bácsinak, aztán a szupermarketbe valami kajáért, aztán nekem este még vissza kell mennem egy találkozóra, majd apa lesz veled, remélem, addig hazaér. Kezdj el öltözni, még gyorsan telefonálok egyet.
Zsófi követte a szemével anyukáját, aki kilépett a kertbe, ott magyarázott a telefonba, kezével hadonászott, fejével bólogatott, aztán meg forgatta, rázta. Odalapult az üveghez, mert tükröződött a benti világosság, és csak így láthatott ki a sötétbe. Még mindig szorongatta babucit, az ujja a szájában, ő pedig a padon állva nézte már jó ideje anyukáját, aki valószínűleg el is felejtette, hogy hol van, és csak mondta, mondta, mondta. Végre befejezte, visszajött az előtérbe, és szemei kikerekedtek, amikor meglátta Zsófit, még mindig a benti ruhájában.
– Még semmit sem csináltál? Zsófi, mondtam, hogy mennyire kell sietnünk. Azonnal kezdjünk öltözni!
Kikereste a hazamenős ruhákat, csizmát, kabátot, és közben folyamatosan kérte Zsófit, hogy kezdjen végre öltözni.
– Zsófi, az ég szerelmére, vedd le a cipődet! Gyerünk, már mindjárt ránk zárják a bölcsit. Hol van a harisnyád? Gyere, ülj ide, majd segítek. Jó hagyjad, majd megcsinálom, csak haladjunk. Mutasd, majd felhúzom. Na, gyere, induljunk végre.
Nagy nehezen kijutottak a kapun, bepattantak az autóba, és elhajtottak a könyvesbolt felé.
– Zsófi, ha bemegyünk, légy szíves, maradj mellettem, ne rohangássz mindenfelé, mert sietnünk kell, csak megvesszük a könyvet, és már megyünk is.
Beléptek a boltba, és az első, amit Zsófi észrevett, egy hatalmas maci volt, egy kerek dobogó tetején, amin köröskörül mesekönyvek hevertek. Oda akart menni, de anyukája visszatartotta. Erősebben megszorította Zsófi kezét, nehogy kicsússzon az övéből, mire Zsófi rángatni kezdte a karját.
– Most nem megyünk oda, mert rohanunk, majd máskor megnézed a macit.
Zsófi szomorúan bandukolt anyukája mellett, megtalálták a könyvet, amiért jöttek, és máris indultak a pénztárhoz, aztán be az autóba, és tovább a boltba.
– Beülsz a kosárba? Gyere, beleraklak a gyerekülésbe.
Zsófi a magasból szemlélte az áruk sokaságát, és sasszeme messziről kiszúrta a csokikat.
– Ott! Ott! mutatott a karjával és szinte egész testével az édességes gondola felé. – Pinki, pinki.
– Jó, majd veszünk egy pinkit, de előbb megvesszük, amiért jöttünk. Jó lesz így?
Zsófi megnyugodott, hogy ő is kap valamit, de csak egy pillanatig tartott a nyugalom, mert meglátta a péksüteményeket.
– Csiga! Csiga!
– Zsófikám, annyi mindent nem lehet, vagy pinki, vagy csiga.
– Csiga.
A parkolóban Zsófi megállt, és a kosárban kezdett keresgélni.
– Most nem eheted meg a csigát, mert otthon még vacsoráznod kell, majd utána.
– Neeem! – Zsófinak elfogyott a türelme, először sírni szeretetett volna, de hirtelen kiabálás lett belőle, dühös, elkeseredett kiabálás, amit eleinte nem is kísértek könnyek.
– Na, ezt most fejezd be, vagy otthon se lesz csiga.
– De! Lesz! Csiga lesz! – Zsófi kiabált, közben levakarhatatlanul keresgélt a kosárban, és mint egy eszelős mondogatta, hogy csiga lesz, csiga lesz.
– Zsófi, hagyd abba, mert sietnünk kell!
Hirtelen megszólalt a telefon. Miközben felvette, megszorította Zsófi kezét, nehogy kiszaladjon a kocsik elé. Zsófi megpróbált kibújni a szorításból, és egyre hangosabban ordított. Már nem mondta, hogy csiga, csak eszeveszetten kiabált, mint akit nyúznak. Anyukája igyekezett a telefonnal elfordulni, amennyire lehetett, hogy halljon valamit, a vonal túlvégén meg ne hallják lánya hisztijét. De Zsófit kemény fából faragták, nem lehetett őt csak úgy félvállról venni. Ha nem bírja kirántani a karját anyja kezéből, akkor leül a földre. Összerogyott, és csak anyja tartotta lógva, de ha le akarta állítani, akkor újból összerogyott.
– Hol az a csiga? – anyja bosszúsan kikereste a kosárból, és Zsófi kezébe nyomta.
– Tessék, de most már maradj csöndben és nyugton. Meg kell beszéljek valamit telefonon. Igen, itt vagyok, figyelek…
Kommentek