A házasulandók hihetetlen energiákat mozgósítanak annak érdekében, hogy elérjék céljukat, vagyis megnősüljenek, férjhez menjenek. Főként ez utóbbiak tudnak elképesztő „esküvőlázban” égni. A legjobb formájukat akarják hozni, ehhez erősíteni járnak, lefogynak, alakítják, formálják magukat, beiratkoznak tanfolyamra, tanulnak, képzik magukat. vagyis maga az esküvő nagyon nagy motiváló erő, óriási változásokat képes kihozni mindazokból, akik el akarják érni a céljukat, azaz megszerezni, magukhoz kötni a másikat, a szerelmüket.
De mi lesz az esküvő után? Hova lesz az a lendület? Másba fordul a legtöbb esetben. A gyerekvállalásba, és nevelésbe, a munkába, a túlórákba, vagy egyszerűen elszáll, elapad, de mindenesetre, nem önmagukra, és nem egymásra fordítódik. Ez nagy baj. Nem szabad elégedetten hátradőlni, amikor már megtalálta valaki élete párját. A megtalálás csak az első lépés volt. Utána jön a következő, a megtartás. Ez ugyanannyi, ha nem több munka, mint az előző. Nem lehet elhanyagolni, nem szabad beérni az első lépés megtételével, mert sajnos súlyos árat fizethetnek érte.


Kommentek