Volt egy ismerősöm, aki nagyon sokat panaszkodott, hogy ő milyen szerencsétlen, amiért olyan alacsony, és ráadásul nagy a feneke, a lábait is vastagnak látta. Csak feketében járt, szűk nadrágokban, pulóverekben. Valahányszor találkoztam vele, mindig volt a kezében egy túrórudi, vagy egy szelet csoki, vagy éppen akkor végzett ki egy 32-es pizzát. Valószínűleg sosem nézett a tükörben a válla fölé, mert akkor látta volna, hogy milyen szép az arca, és hogy hófehér bőrét mennyire kiemeli fekete haja.
Jómagam is sokáig keményen bíráltam, és ennek megfelelően inspiráltam magam. Ezzel a mentalitással sok mindent el lehet érni, ám az állandó elégedetlenséggel azt is elértem, hogy már nem szerettem azt a nőt, aki visszatekintett rám a tükörből. Be kellett lássam, ahhoz, hogy szeressem magam, hogy elismerjem, hogy békességben legyek önmagammal, nem lehet mindig elégedetlenkednem, szükséges meglátni magamban, magamon a jót, a szépet, az értékeset is.
Bármelyik csoportba is tartozol, a lényeg, hogy tudjad, ismerd magad annyira, hogy amikor számon kérsz magadon bármit, akkor ne érjen meglepetésként, ne tegyél magadnak szemrehányást.